A kommunista és szociáldemokrata politikusok (két vezéralak: Garbai Sándor és Kun Béla) által létrehozott Tanácsköztársaság vezető szervezete a Forradalmi Kormányzótanács lett, melyet Garbai Sándor vezetett.

Sok olyan társadalmi intézkedést hoztak, amelyek addig elképzelhetetlennek tűntek: 1919. április 2-től minden 18. életévét betöltött személy választójoggal bírt nemtől és állampolgárságtól függetlenül. Bevezették a nyolc órás munkaidőt, a nagytőkés birtokokat (pl. bérházakat, 100 holdnál nagyobb birtokokat, 20 főnél több munkást foglalkoztató üzemeket) néptulajdonba vették. A szegényparasztság körében veteményosztást rendeztek (de pl. a tervezett földosztás már nem járt nagy sikerrel). Csökkentették a lakbéreket, a nagypolgári lakásokba proletárcsaládokat költöztettek be, valamint a fizetéseket is növelték, lehetőséget biztosítva mindenki számára a normális életkörülmények között való életre. Betiltották az iskolai kötelező imádkozást, az  egyházi iskolákat államosították. Az üzemek vezetését a munkásokra bízták, megalakultak a tanácsok (szovjetek). Kiterjesztették az egészségbiztosítást a legszegényebb rétegekre is, gyermekvédő szervezeteket hoztak létre. Küzdöttek a nők egyenjogúságáért, valamint az országban élő más nemzetiségek jogaiért is.

A Kommün fennállása alatt több ellenforradalmi akció is kirobbant (ezek közül a legjelentősebbek: április 21-én Alsólendván, június második felében Kalocsa és Dunapentele térségében, június 24-én Budapesten, illetve Bécsben megalakult az Antibolsevista Comité (ABC), amely példáját Aradon és Szegeden is követték). A Kommün rendőrsége a Vörös Őrség volt, amely azonban a rendszer ellenségeivel szemben igen erőszakos volt, ezt a tevékenységet sok szociáldemokrata politikus el is ítélte. A leghírhedtebb katonai-rendőrségi alakulat a Lenin-fiúk voltak Szamuely Tibor vezetésével. A kormányzótanács így hamar elítélte ezen alakulatokat, a terror alkalmazását betiltották.

A Tanácsköztársaság hadserege, a Vörös Hadsereg a mozgósítások hatására 1919 májusának végére 40-ről 200 ezer fősre duzzadt, így igen sok katonai sikert értek el: a román és szlovák hadseregek szétválasztása céljából mintegy ékként vonultak északkelet irányába, felszabadították Miskolcot, majd az északi hadjárat során a felvidéket a Nyitra-Zólyom Kassa vonalig. A felvidék északi részén kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.

Ám Clemenceau francia miniszterelnök jegyzéket intézett a Kommün kormányához: a felvidék és a keleti országrész kiürítését kérte, cserébe a románok elhagyják a Tiszántúlt. Ekkor már az antant erőinek túlsúlya miatt muszáj volt Kun Béláéknak elfogadniuk a Clemenceau-jegyzéket. A sikeresen elfoglalt vidékek föladása azonban a katonákat én a népet igen elszomorította, sokan elpártoltak a tanácskormánytól, több katonatiszt is lemondott.

A román hadsereg azonban nem vonult ki az országból, július 29-30-án a Tisza vonalát átlépve Budapest felé indult. Július 31-én a Tanácsköztársaság több vezetője Ceglédre, a front közelébe utazott, hogy tájékozódjék az eseményekről, ám helyzetüket kilátástalannak ítélve másnap, augusztus 1-én lemondtak. Az elkövetkező napokban a román hadsereg elfoglalta a fővárost, megalakult az ellenforradalmi kormány. Az előző 133 nap alatt hozott haladó intézkedéseket visszavonták, letartóztatásokat eszközöltek, rengeteg embert kivégeztek (ezt az időszakot nevezzük fehérterrornak). A Kommün vezetőinek, a népbiztosoknak a perére 1920 júliusától novemberéig került sor.